zokni

A három kis gyönyörűségem:

Kellékek a zoknikötéshez:

• A kötés alapjainak ismerete
• Egy nagy adag elhatározás
• Kitartás
• Tű (harisnyakötőtű-készlet : ez 5 db, mindkét végén hegyes kb 20cm hosszú tű)
• Fonal
• Türelem
• Olló
• Stoppolótű

A felsorolt kellékek sorrendje nem véletlen! Hogy miért?

Elhatározod hogy zoknit fogsz kötni, mert kötni tudsz, és ez olyan izgi…elolvasod a könyvet, hogyan is kell csinálni. Itt egy kicsit megtorpansz, előveszed a kitartást, és újra elolvasod. Mert csakazértis meg tudod csinálni. Felszeded a kezdő szemeket a tűre, a zokni szárát viszonylag gyorsan és egyszerűen megcsinálod. Mikor már úgy gondolod, hogy elég, újra elő a könyvet: hgyan is kell a sarkát megcsinálni? (Nekem itt kellett hatalmas türelem, volt olyan zokni, amelyiknek a sarkát csak negyedik próbálkozásra sikerült összehoznom. De ekkor jött a csakazértis, és hiába volt már éjjel két óra, megcsináltam) Mikor boldogan megállapítod hogy kialakult a sarka, megcsinálod az éket, és van néhány perced, amikor gondolkodás nélkül köthetsz. Amíg a talpát csinálod. Aztán jön az orra…(Nekem ez egy újabb kényes pont, de több elkövetett hiba, hibácska után rájöttem a megoldásra: csak akkor ülök le az orrát megcsinálni, ha biztos van annyi időm, hogy ne kelljen félbehagyni, mert elfelejtem hol is tartok. És leírom a fogyasztás mikéntjét, mert soha nem sikerül kétszer ugyanúgy megcsinálnom—ez az alkotói szabadság!) Kész az orra, a tűről a szemeket átszede a stoppolótűre, összehúzod, kifordítod, elvarrod és kész.

Ugye hogy nem is nehéz?

Fiatal korom óta szeretek kötni. Akkoriban annyi pulóvert kötöttem, hogy már mindenki megunta,  ráadásul egy olyan időszak következett a divatban is, hogy nem hordtunk kötött pulcsit.

Amikor a gyerekeim kicsik voltak, újra elkezdtem gyártani a pulcsikat, mellényeket, de nem szerették. Ez a mai napig talány számomra, hogy miért jobb a gyári, mint amivel én dolgoztam. Persze, időnként felvették, de aztán jöttek olyan kifogások, hogy szúr (kizárt dolog, annyira puha fonalból készültek), szorít (ez is csak kifogás volt, egy anya csak tudja mit ad a gyerekére). Úgyhogy ismét abbahagytam a kötögetést.

Időközben egyszem húgom férjhez ment, ráadásul elköltözött Németországba. Olyan szerencsésen választott párt, hogy egy csodálatos anyóst is kapott hozzá. Ő lelkes kötögető, és megtanította a testvéremet zoknit kötni. Élveztük az új hóbortját, hiszen mi lettünk a "kedvezményezettek". Hamar eljött az idő, hogy nem győzte: elhasználták az apró talpak a zoknit (nem hordunk papucsot, zokniban vagyunk itthon), vagy éppen csak amikor a mosásban volt, hiányzott. Így aztán vettem egy nagy levegőt, és megtanultam én is.

Ennek kb másfél éve, de azóta mindig van mit csinálnom, gyermekeim folyamatosan ontják az igényeket. Ha meglátnak egy fonalat, ami tetszik nekik, elkezdik: Anya, kössél zoknit...

Tavaly októberben új taggal bővült a család, megszületett Vince. Születésekor 4080g volt, azóta is szép nagy, "husis" baba. Aki próbált már zoknit venni aprócska husis lábacskákra, az tudja, ez nem egyszerű feladat. Ugyanis ami talpméretben jó, annak a gumija biztos hogy bevág...aminek a gumija elég nagy, annak a talpa hatalmas. Ezt a problémát megoldandó születtek ezek a zoknik:

az aprócska sárga, maradék fonalakból készült

nem felemás!!!

egy férfias szürke, kis bohósággal....

Zoknimániás vagyok. Nagyon. És gyógyíthatatlanul.

Mindenféle megjelenési formájában imádom. (Mint Gombóc Artúr a csokit..) Lehet vékony vagy vastag, egyszínű vagy tarka, csíkos, pöttyös, virágos, figurás, állatos, bármilyen.

Ebben a blogban a zokniról, viselésének szokásairól lesz szó (reményeim szerint), és az igazi kedvencről, a kötött zokniról.